Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


14.rész

2010.07.11

14.rész

Two solitude young

 

- Az első gyerek vagyok a családban - kezdtem. - Boldog gyermekkorom volt, itt éltem, Los Angelesben.
- Itt laktál?
- Igen, de nem sokáig - feleltem. - Amikor három éves lettem, az apám meghalt. Borzalmas trauma volt nekem, mert mindennél jobban szerettem őt. A legjobb apa volt a világon. Játékos volt, egy igazi nagy gyerek. Ő volt az egyetlen barátom kiskoromban.
A tragédia után költöztünk haza, Magyarországra. Három éve Anya megismerkedett egy másik férfival, így születtek az ikrek, Ádám és Benjamin. Alig lettek egy évesek, amikor Anyáék elváltak. Így azóta Anya nevel minket. És hogy miért zavart az, hogy az édesapád hoz el? Azért, mert neked van, nekem pedig nincs. Téged bármikor elvihet kocsikázni, megölelhet, vagy csak beszélgethet veled. Én pedig... soha többé nem láthatom.
Miután elmondtam a titkomat, amit senki nem tud rajta és a családomon kívül, megálltunk.
- Tehát ezért esett rosszul, amikor Joe felhozta a szüleid - vonta le a következtetést.
- Igen - bólintottam a földet nézve, mert tudtam, hogy perceken belül sírni fogok.
- Nagyon sajnálom, ami édesapáddal történt. Ha tudtam volna...
- De nem tudtad - csóváltam a fejem. - Nem a te hibád. Én vagyok a hibás, amiért nem mondtam ezt el korábban.
- Köszönöm, hogy bízol bennem - mosolyodott el.
- Én köszönöm, hogy meghallgattál - ejtettem meg egy kósza mosolyt. - Ha apa itt lenne... akkor büszke lenne... rám... és...
- Betta...
Szorosan az ölelésébe zárt, én pedig fojtott hangon a vállába sírtam a bánatom és az összes keserűséget, ami felgyülemlett bennem, amióta itt vagyok: a magányt, a honvágyat.
- Köszönöm, Nick - suttogtam. - Köszönöm.
- Nagyszerű lány vagy, Betta - beszélt Nick. - Nem kellene ennyire szenvedned.
- Ha itt vagy, akkor jobban vagyok - mondtam ki, majd rögtön meg is bántam. - Mármint, izé...
- Ezt már nem tudod kimagyarázni - hallottam a hangján, hogy mosolyog.
Lazítottam a karomon, és felnéztem a vállából.
- Tényleg köszönöm.
- Alig egy hete vagy itt, és már kétszer sírtál - jegyezte meg fejcsóválva, miközben hüvelykujjával letörölte a könnyeimet. - Nem akarlak mégegyszer sírni látni. Megígéred, hogy ez nem fordul elő többet?
- Megígérem – feleltem.
- Nem tudom, miért nem szeret Joe, de ez meg fog változni. Hiszen együtt forgattok! Ráadásul Melanie elég közeli kapcsolatba kerül a sztoriban Joe-val...
- Tudom - sóhajtottam. - Jobban örülnék, ha kettőtök közül valakivel kellene inkább közeli kapcsolatba kerülnöm.
- Mivel Kevinnek ott Danielle, ezért ezzel rám céloztál – mondta.
- Nem - levegőért kapkodtam. - Ezzel arra céloztam, hogy bárki más, csak ne Joe.
Hirtelen egyik kezét az arcomra tette.
- Miért kezdessz tagadni rögtön, amikor rólad és rólam van szó?
- Én - nem igazán tudtam, mit mondjak. - Figyelj, Nick... neked és nekem... nem történhet semmi. Két hét, és mennem kell vissza Magyarországra. Utána soha többé nem fogjuk látni egymást. Ha engedem, hogy ez a dolog tovább folytatódjon, csak... még nehezebb lesz mindkettőnknek.
- Tehát szeretsz?
Csodálatos ember: kedves, megértő, vicces, remek zenész és színész. A szemei gyönyörűek, és amikor elmosolyodik... a mosolya felér egy napfelkeltével. Nem mondanám, hogy halálosan beleestem, de amikor rám néz, vagy elneveti magát, akkor érzek valamit. Valami meleget belül, amitől jobban érzem magam. Ha vele vagyok, akkor tényleg valahogy minden sokkal könnyebb. Mintha nem is lennének gondjaim.
- Nem szeretném, hogy nehezebb legyen neked - tértem ki a válasz elől.
- Rendben - szólalt meg. - Ha te ezt szeretnéd, akkor semmit sem fogok tenni. Bocsáss meg, amiért kérdőre vontalak.
- Semmi baj - mosolyodtam el halványan. - Tudom, hogy csak jót akartál. Te vagy a legjobb ember, akit ismerek.
Újra megölelt, a szívem pedig újra megtelt azzal a bizonyos átmelegítő érzéssel. Az arcára néztem - el kell imernem, nagyon szép, különleges. Elmosolyodott - most még inkább az.
A következő pillanat egy órának tűnt. Közelebb hajolt, a szemei csillogtak, mint megannyi gyémánt. A szemembe nézett, majd nagyon lassan megcsókolt.
Az idő megállt. A csókja kizökkentett a valóságból, nem tudtam, hol vagyok. Csak egy csók volt, egy rövid, apró, gyengéd csók, és mégis, éreztem, hogy megmozdult bennem valami - és benne is.
Kinyitottam a szemem. Ez... Hogy történhetett? Nem, nem lehet. Nem akarom ezt. El kell mennem. Most rögtön.
Egyetlen szó nélkül futni kezdtem a következő utcasarokig.

 

&&&&&

 

- Na? Milyen volt az este? Hogy hogy máris itthon.... Betta!
Emma néni hozzám sietett, levette a kabátom, majd leültetett a legközelebbi székre.
- Mi történt?
- Semmi - válaszoltam a könnyeimet törölgetve. - Nem történt semmi.

- Akkor miért sírsz? - nyújtott felém egy zsebkendőt.
- Ma nagyon feszült volt a forgatás, és most kijött rajtam - hazudtam. - Ennyi az egész. Jenna kicsit kemény volt ma, rengetegszer átvettünk egy ötperces jelenetet. Nagyon elfáradtam.

- Akkor feküdj le - terelgetett Emma néni a lépcső felé, de megtorpant. - Vagy még ennél szeretnél valamit? Mondjuk, biztosan elmentetek enni valahová...
- Csak szeretnék lefeküdni - mondtam gyorsan, majd felsiettem az emeletre.
Az ágy mellett lerúgtam a cipőt, a lábaim ólomsúlyúnak éreztem, a lábfejem lüktetett - hülye cipő! Nem törődtem pizsamára öltözéssel, ruhástól végigdőltem az ágyon.
Miért? Miért kellett ennek történnie? Annyit akartam, hogy az epizód a tévébe kerüljön, semmi mást! Erre kaptam egy nagyon aranyos és fogalmam-sincs-mit-érzek-vele-kapcsolatban-Jonast, az utálkozó bátyját, és még ott van az SMSező is.
Mérgesen a párnába fúrtam a fejem. Kellett nekem eljönni! De ha már itt vagyok, befejezem. Csak a forgatásra fogok koncentrálni. A lehető legjobb Melanie-t hozom ki magamból, mindenki a legjavát fogja nyújtani, és a "Mischief-maker Melanie" kasszasiker lesz! Utána pedig hazautazok Magyarországra, és minden visszakerül a régi kerékvágásba.
Egy jobb holnap reményében aludtam el.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nincs.

(>Bea<, 2010.07.12 12:11)

TUDTAAAAAM!!!! *BÜSZKEFEJ*
Niiiiick :O (L) xD