Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17. rész

2010.01.07

 

17. rész
Itt az igazság pillanata...

 

Most rajtam volt a szoborrá merevedés sora. Ahogy Chleo kimondta, én is megvilágosodtam.
Minden összevágott – miért voltak ismerősek, mikor beléptek a szálloda forgóajtaján, miért emlegetett Mr. Adams-Jonas az erkélyen stúdiót, miért volt Joenak olyan fenomenális hangja...
És a bőrmappa – biztosan abban voltak a dalszövegek és a kották.
- Jól vagy, Nic? - Chleo már vagy fél perce rázogatta a vállam, mire magamhoz tértem töprengésemből.
- Öö... igen. Semmi baj.
Hitetlenkedve néztem ki az ablakon. Tényleg ők azok – hogy voltam eddig ennyire vak? Jól mondta Em: az agyamat néhanapján a zsebemben hordom a fejem helyett.
- Te jó ég! - kiáltott Chleo. - Bejönnek! Úristen, Nic, mit csináljak?
Ez egy nagyon jó kérdés volt, ugyanis én se tudtam, hogy mit csináljak most. Viselkedjek úgy, mintha nem ismerném őket? A tegnapi nap után... khm, lehetetlen. Integessek oda nekik? De akkor Chleo egyből rájön... áh...
Közben Adamsék (Most már tisztában vagyok vele, hogy ők Jonasék, de így könnyebb, mert akkor nem gondolok arra, hogy nekem mindenki végig hazudott.) leültek a kávézóba, szerencsétlenségemre tőlünk nem annyira messze, a közepére.
- Istenem, Nick annyira helyes! - ömlengettt velem szemben Chleo, s a nagy csodálásban majdnem felborította a poharát.
Nem mondtam erre semmit, csak újra függőlegesbe állítottam a poharat.
- Nic, figyelsz egyáltalán?
- Persze – bólintottam, de természetesen ez nem volt igaz. - Szereted a... zenéjüket?
- Egyszerűen imádom! - lelkendezett továbbra is Chleo. - Te nem?
- Öö... dehogynem. A zenéjük nagyon... nagyon szuper.
- Ugye nem akarod azt bemesélni nekem, hogy még sose hallottál róluk?

Ennyi. Chleo már át is látott rajtam. Szép volt, Nic...
- Hallottam már róluk. Csak nem foglalkoztam vele. Úgy gondoltam, már megint egy helyes, aranyosan éneklő fiúbanda, és ennyi.
Chleo levegőért kapkodott:
- Na de, Nic! Azért mégis...
Óvatosan az asztaluk felé pillantottam. Mr. Jon... Adams és Nick nekem háttal ültek, de azért észrevettem Joe meglepődött, Kevin vigyorgó arcát. Jaj, csak nehogy...
Joe édesen elmosolyodott és óvatosan ide integetett. Erre Nick is megfordult és sokkal bátrabban intett.
- Nic – Chleo hangja hitetlenkedőnek volt. - Ne mond, hogy ismered őket.
- Hát... tulajonképpen Jonasékat nem ismerem.
- Ezt meg hogy érted?
- Hosszú.
- Ráérek – vont vállat Chleo, majd kettőt mutatott a pincérnek. Ebből megértettem, hogy rendelt még egy kör löttyöt.
Elmeséltem neki az egész előző napomat. Kihagyva persze a csókokat, Nick kikosarazását, az erkélyen és a fiúk lakosztályában történteket.... egyszóval a lényeget.
- Hű. Tehát azt akarod mondani, hogy már beszéltél is velük?
- Hát persze! Elég nehéz lett volna elkerülni a beszélgetéseket, ha mellettük lakok...
- Mellettük laksz? - Chleo egyik meglepődöttségből esett a másikba. - Akkor leteleptek Jacksonvilleben, ráadásul a Wendyanában...
- Chleo, kérlek – szakítottam félbe. - ne mond el senkinek, hogy itt vannak, azt meg feltétlenül se, hogy ismerem őket. Oké?
- Oké – válaszolta. - De a hallgatásomért cserébe jobban meg szeretnélek ismerni.
- Felőlem abszolút renben van – mosolyogtam, majd felálltam.
- Hová mész?
- Gondoltam, lemehetnénk a partra. Vagy vissza a Wendyanába, esetleg a...
- Irány a Wendyana! - adta ki Chleo az utasítást, majd a kasszához léptünk fizetni.
Örömömre el kellett mennem a... az Adams család mellett, és Mrs. Adams nem hagyhatta ki ezt az alkalmat:
- Oh, micsoda meglepetés, Nic!
- Jó napot, Mrs. Adams!
- Mi járatban errefelé?
- Csak a barátnőmmel beültünk ide egy kicsit beszélgetni. Sajnálom, de vissza kell mennem a Wendyanába. Ugye nem bántom meg, ha elmegyek?
- Jobban örültünk volna, ha leülsz hozzánk – felelte bánatosan Mrs. Adams, szándékosan megnyomva a többesszámot, amivel nem kicsit idegesített. - De ha dolgod akadt, menj csak!
- Viszlát! - mondtam, majd Chleo százezredik könyörgésére végre kiléptem a Chilie ajtaján.

 

A következő részből:
 - Én vagyok az, Layla! Csak elhoztam egy barátomat.
- Újabb barát? - vonta föl a szemöldökét Layla. - Na mindegy, menjetek be nyugodtan. Ja, és Nic – Mr. Sandley telefonált, hogy nemsokára itthon lesz és ne csinálj programot.
- Oké – feleltem, de még mindig azon morfondíroztam, hogy mit értett Layla azon, hogy újabb barát. Pillanatokkal később megértettem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.